Mauro 2013-ban igazolt az Interhez azóta tétmeccsen 28 gólt szerzett ebből 23-at a Serie A-ban.
Icardi a napokban a Canale 5 Grand Hotel Chiambretti műsorában elmondta,hogy maradna az Internél és bármikor aláírja a 2019-ig szóló szerződését.
"Ötéves szerződés köt az Interhez amiből három...
Teljes cikk
A Bundesliga második helyzettje a VFL Wolfsburg lesz az Inter ellenfele az Európa Ligában. A mai sorsoláson a nyolcaddöntők párosításaira került sor ahol az Inter mellett még négy olasz együttes is képviselteti magát a második számú kupasorozatban. Az első mérkőzések március 12-én a visszavágók...
Teljes cikk
Mirko Mengozzi. Az ember akit kevesen ismernek mégis ott van minden hazai mérkőzésen. A Radio Italia munkatársa és egyben az Inter szpíkere. Elkötelezett kék-fekete szurkoló aki elsősorban a hangjával készteti buzdításra a Meazza közönségét. A 38 éves Mirko évek óta veszi kezébe a mikrofont a...
Teljes cikk
A szlovén kapus a tegnapi edzésen szenvedett sérülést a jobb lábfején. Bár a tréninget előbb kellett abba hagynia a tervezettnél a vizsgálatok alapján azonban nincs komolyabb baj. A Cagliari ellen így ismét a kapuban Carrizo állhat míg harmadik kapusként a Primaverából "felhozott" Radu került...
Teljes cikk
A Sky Sport arról számolt be ma, hogy bár a Parmától érkezett brazil származású Felipe az Interrel edz még nem teljesen biztos a védő szerződtetése. Roberto Mancini ugyanis kijelentette, hogy csak akkor van szükség Felipe játékára ha a Celtic ellen továbbjut az együttes. Mint mondta ez azért lenne...
Teljes cikk
Már megint az a fránya dezsávü érzés amitől az egyszeri Interista képtelen szabadulni. Pedig a vissza-vissza térő barátunk tegnap este is megcirógatta a mi kis összekuszált lelkünket. Mert hogy "nehogy már jó legyen".
Természetesen annyira nem tragikus a helyzet mégis kicsit savanyú...
Teljes cikk
"Vállalom a meccset. Ha kell egy félidőt játszom de ott akarok lenni a pályán".
Nyilatkozta nemrég Icardi. Mint ismert a múlt héten betegség miatt nem volt vállalható az Atalanta elleni bajnoki mérkőzése, azonban úgy tűnik még egy meccset nem szeretne kihagyni az Inter fiatal támadója. A...
Teljes cikk
STREAMEK
https://u-stream.me/digisport3ro.html
https://u-stream.me/dolce3ro.html
https://streamking.net/hdsport
https://aviatortv.org/hd_sport_ntv/
https://cricbox.tv/live/bt-sport-1-live-streaming.php
https://streamking.org/uktv/bt1.html
https://crichd.tv/bt-sport-1-l
Teljes cikk
Vad II István vezeti majd a ma esti Celtic-Inter találkozót. A magyar játékvezető munkáját Albert István és Berettyán Péter partjelzőként, Viszokai László tartalék bíróként, Bognár Tamás és Szabó Sándor pedig alapvonali asszisztensként segíti majd.
Teljes cikk